Taiwani fejvadászok

A fentiek értelmében, az első dokumentált taiwani tetoválásokat a kínaiak a Krisztus utáni VII.-ik században jegyezték fel, és a „Sui nép története” (Kr.u. 636) című műben jelentek meg. Bár a feljegyzés rövid, véleményem szerint van benne igazság, ugyanis a Paiwan nép hosszú tradícióval rendelkezik a  Deinagkistrodon vipera motívumainak a testre való tetoválásában. Ezek a kígyómotívumok a fejvadászok bőrét díszítették és speciális jelentőséggel bírnak, ugyanis a mitógiai eredetről mesélnek. A Deinagkistrodon videperát az „élet szellemének, minden szellemek közük a legnagyobbnak” tartják és egyben a Paiwan nép védőszelleme.

Paiwan-ceremonialis-koponya-gyujtemeny
Paiwan-ceremonialis-koponya-gyujtemeny

A nők és férfiak által viselt tetoválások lényegesen különböztek a társadalmi helyzettől függően. A tetoválás leginkább a Paiwan nemesség privilégiuma volt, de az egyszerű ember is megvehette ezt a jogot a törzsfőnöktől.
A Paiwan tetoválómesterek általában nők voltak, akik családjukból örökölték a hivatást. Minden faluban egy vagy két mester volt, akik javarészt nemei származásúak voltak, és ugyanakkor sámánok is  (a Hainan-i Li népcsoport férfi sámánjaival ellentétben). A Paiwan tetoválómesterek mindenkitől kaptak fizetséget, kivéve az uralkodó törzsfőnök családjától, a fizetéség mennyisége pedig a tetovált motívum bonyolultságától függött. Például, egy férfi mellkasának, hátának, és mindkét karjának tetoválása sokba került: egy disznó, két fémből készült gereblye, négy derékra akasztható kés, egy fejsze, egy tekercs ruhaanyag, egy porceléntál és egy üveg bor.

Taiwani fejvadászok

Naga-fejvadasz
Naga-fejvadasz

A mesterek bambuszt vagy füvet használtak vonalzóként, ceruzaként pedig egy koromba mártott kést, így rajzolták fel a kiválasztott motívumokat a bőrre. A tetoválóberendezés egy pár fém tűből állt, melyeket vászonzsinorral egy bambuszpálcára erősítettek, majd újra körbetekerték őket, ameddig a tűhegyből csupán 2-3cm látszott ki. Egy kis méretű késsel ütögették a szerszámot a bőr átszúrásakor, a vért pedig ennek nyelével távolították el. A fém túk bevezetése előtt a Paiwan tetoválómesterek a hegyi narancs tüskéit használták tetoválótűként.
Dél-kelet Ázsia más tetoválási kultúráihoz hasonlóan a Paiwan nők és férfiak is télen tetováltatták magukat annak reményében, hogy a szárazabb levegőben a sebek majd hamarabb begyógyulnak. A műveletet egy speciálisan erre kialakított bódéban végezték el, mely elé egy bambuszpálcát helyeztek a  betolakodók távoltartása érdekében. Rendszerint a tetovált fél a hátán feküdt a művelet közben, de azok a nők akiknek a karjaira tetováltak, felülve tűrték el a beavatkozást. Minden motívumot többszörösen, akár három-négy alkalommal is felvittek a bőrre.
A Paiwan nők a karjaikat, kézfejüket, térdüket és lábikrájukat tetováltatták, a motívumok pedig javarészt pontokból és vonalakból álltak. A Paiwan férfiak ellenben a mellkasukat, karjaikat, térdüket és lábikrájukat tetováltatták, a motívumok pedig időnként élethűek voltak, és emberi fejekből, alakokból, valamint kígyó- és napmotívumokból álltak.

Az Atayal népcsoport a Paiwan, Rukai és Saiset népcsoportokhoz hasonlóan ugyancsak tetoválással jelölte a fejvadászatban aratott sikert, melyek a bátor harcosok homlokára vagz törzsére kerültek különböző formákban. Azok a harcosok azonban, akiknek több, mint öt fejet sikerült zsákmányolniuk  széles pengéjű késükkel, mellkasukat és kézfejüket is tetováltathatták. Egy idős Antayal férfi arra emlékezet az 1940-es években, hogy a fejvadászatról azt tartották, hogy a falubeli gyerekek rendkívül gyors növekedését idézi elő, ami pozitív következmény volt: „Miután a fiatalok hazaérkeztek a fejvadászatból, tetoválást kaptak a homlokukra és az állukra. Őseink még akkor is sok embert vittek magukkal, amikor ölni mentek – gyerekeket is -, és minden gyerek kapott egy hajszálat a zsákmányul ejtett fejről. Miután hazaérkeztek, minden résztvevő tetoválást kapott, az eredmény pedig az volt, hogy olyan gyorsan nőttek, akár a szél! A hagyomány szerint csakis az az Atayal férfi tetováltathat a mellkasára, aki sok embert ölt meg. Aki csak néhányat, az nem.
Az Atayal népcsoport szokásai közé tartozott a még nem megházasodott fiúk és lányok homlokának tetoválása. Ezen tetoválások kivételével az arcra vagy a test más részeire csakis olyan lányok kaphattak tetoválást, akik kiválóan értettek a szövéshez. Érdekes megjegyezni azt is, hogy ezen komplex arctetoválások alapstruktúrája hasonlít a Qi és Ha törzsekből származó Li nőknél megfigyelt vízszintes  arctetoválásokra.

Share

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.